Névnap vagy születésnap: mit tud a kettőről a magyar forrásanyag

születésnap → névnapozás

Ennyi. Nincs saját tartalma: átirányít a névnapozásra. A magyar paraszti hagyomány néprajzi feldolgozásában a születésnap nem önálló szokás, hanem a névnap egy utalása. Ezt nem véleményként állítjuk — ez a kézikönyv szerkezete, bárki ellenőrizheti.

A névnapozás szócikk ezzel szemben hosszú, és pontosan leírja, mit jelentett a nap: „naptári nevekhez kötődő köszöntő szokás. A családtagok névnapja szűk körű családi ünnepség, de a gazda és a gazdasszony névnapját a rokonok, a komák, a szomszédok, sőt a falu gyermekei is megünneplik. Meghívás nincs, mert a névnapozás megtisztelés.”

Miért esett egybe a kettő

A válasz a keresztelésben van. A Néprajzi Lexikon keresztnévadás szócikke szerint az egyházi fegyelem előírta, hogy a gyermek ne kapjon pogány nevet, és ha a helyi szokás mégis ilyet kívánt, második keresztnévként fel kellett venni egy szent nevét. „Ezt sok helyütt úgy érték el, hogy a keresztelést végző lelkész a gyermeknek születése vagy keresztelése napjának naptári nevét adta.”

Ebből következik valami, ami ma már nem magától értetődő: sok ember névnapja a születésnapja volt, vagy néhány napra esett tőle. Nem két ünnepet tartottak, hanem egyet. Ezt úgy szokás olvasni, hogy a névnap nem a születésnap versenytársa volt, hanem — az esetek egy részében — annak naptári neve.

Ez a szócikk azt is rögzíti, hogy a névválasztás rendező elve az apaági leszármazás volt: az elsőszülött fiú rendszerint az apja keresztnevét örökölte. Ahol ez a szabály erősebb volt, ott a naptári egybeesés nem működött — és a névnap elszakadt a születés napjától.

A szó fiatalabb, mint a szokás

Bogdán István történeti összefoglalója szerint a névnap szó a nyelvújítás korában született; korábban szente napja volt a neve, és a név megmagyarázza az ünnep eredetét: a megkeresztelt a védőszentjéről emlékezett meg annak emléknapján.

A szokás dokumentálható. A legkorábbi ismert magyar névnapi köszöntés Kanizsai Orsolya 1542. december 19-i levele Nádasdy Tamásnak — Tamás apostol napja december 21. —: „Az szent Tamás bélest megküldtem K[egyelme]dnek… Isten tartsa meg K[egyelme]det nagy sok szent Tamás napjáiglan.” Nádasdy 1560. december 21-i levele a másik jellegzetességet nevezi meg: „Igen megköszönöm, hogy megküldted az szent Tamás poharát.” Az ünneplésre akkoriban azt mondták: megadta a szente poharát.

Hogy ez nem maradt katolikus szokás, azt egy ellenséges forrás bizonyítja a legjobban. Mártonfalvy György protestáns szerző 1663-as Kereszténi ünneplés című írása így háborog: „Ördög, ördög, de sok számtalan Istvánt és Jánost vittél pokolba szent István és János napján a sok István és János teli pohara által.” A protestánsok nem tisztelték a szenteket, de a szente napját megülték.

Melyik nap az enyém — és miért nincs rá egy válasz

Itt van a két ünnep leglényegesebb gyakorlati különbsége.

A születési dátum egyértelmű: egy nap, anyakönyvi adat, nincs róla vita. A névnap nem az. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint „ugyanazt a névnapot a két felekezet más-más napon tartja”, és négy példát is ad: János június 24. vagy december 27.; Ferenc december 3. vagy október 4.; Pál június 29. vagy január 25.; Zsuzsanna augusztus 11. vagy február 19. A lexikon hozzáteszi, hogy ugyanezek az eltérések táji különbségként is jelentkezhetnek.

Ezt úgy szokás olvasni, hogy a névnapnak nincs „helyes” dátuma, csak öröklött dátuma: azé a felekezeté és azé a vidéké, ahonnan a család hozza. Aki két különböző napon köszönti ugyanazt a Jánost, nem téved — két hagyományt követ.

Amit a jog tud a kettőről

A születés napja jogi adat: az anyakönyv rögzíti, és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény hosszan szabályozza, milyen nevet lehet mellé bejegyezni — az utónévjegyzéket miniszteri rendelet állapítja meg, és a törvény elveket is felsorol a jegyzék összeállításához.

Ugyanennek a törvénynek a teljes szövegében a névnap szó egyszer sem fordul elő.

Az állam tehát nyilvántartja, mikor születtél és milyen nevet viselhetsz. Azt, hogy annak a névnek mikor van a napja, nem tartja nyilván, és nem is dönti el. Ez a névnap-naptár szerkesztett dokumentum: a szentek naptárán, a felekezeti gyakorlaton és a nyomtatott kalendáriumok hagyományán alapul. A ma legkönnyebben elérhető magyar adatforrás a Nyelvtudományi Kutatóközpont Utónévkeresője, amelyben a névnap egy kereshető adatmező a név eredete, becézése és gyakorisága mellett — de ez is adatközlés, nem hatósági megállapítás.

Hogyan ünnepelték, amíg ünnepelték

Ez a rész tisztán hagyomány, és a néprajzi leírás szerint erősen évszakfüggő volt.

• Dologidőben — tavasztól őszig — a névnap szűk családi ünnep maradt; összejövetelt, lakomát nem tartottak.
• A gazda névnapját a falu gyermekei akkor is számontartották: párosával mentek, egyikük a kutyákat zavarta el, a másik köszöntőt mondott, és gyümölcsöt, cukrot vagy pénzt kapott érte.
• Ősszel és télen nagyobb mulatságot csaptak. A jelentősebb napok a Néprajzi Lexikon szerint Vendel, Dömötör, Márton, András, Miklós, István, János, Tamás, Pál, Bálint, Péter és Mátyás voltak — vagyis a leggyakoribb nevek, amelyek egyben naptári ünnepek is.
• A karácsonyi István- és János-napnak külön ceremóniája volt: hajnalban indultak, a háziak ruhástól ledőlve várták a köszöntőket, és volt olyan változat, ahol a legények lánccal megkötözték a gazdát, és csak a pálinka előkerülése után eresztették szabadon.

Amit nem tudunk

Hogy ma a magyarok hányad része tartja inkább a születésnapját, mint a névnapját, és mikor billent át az arány — erre nem találtunk olyan mérést vagy szakirodalmat, amelyre hivatkozni tudnánk. A fenti források a hagyományos paraszti gyakorlatot és a 16–19. századi úri névnapolást dokumentálják; a 20. századi átrendeződésről ugyanezek a kézikönyvek nem nyilatkoznak. Amíg nincs mögötte forrás, addig ez a kérdés nyitva marad, nem pedig „köztudott”.

Innen érdemes továbbmenni

Hogy pontosan ki és mi alapján dönt egy név anyakönyvezhetőségéről, és miért van ugyanaz a név több naptári napon, azt a Honnan jön a magyar névnaptár, és ki dönt róla című írásunk járja körül.