Szeptember 29. ma három főangyal ünnepe
A Magyar Katolikus Egyház hivatalos igenaptárában 2026. szeptember 29-én nem Szent Mihály áll egyedül: a nap Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe, ünnep rangban. Ez a naptári helyzet fiatalabb, mint a hozzá kapcsolódó magyar hagyomány. A Magyar Katolikus Lexikon Gábor szócikke pontos évszámot ad: Gábor főangyal ünnepe március 24. volt, Gyümölcsoltó Boldogasszony vigíliája, és „1969-től Szt Mihállyal és Szt Rafaellel együtt szept. 29: ünnepeljük”.
A magyar népi kalendárium ezzel szemben egyetlen névhez kötötte a napot. A Magyar Néprajz hetedik kötetének szeptemberi fejezete így nyitja a szakaszt: „A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik Szent Mihály napja.” Ugyanez a fejezet jegyzi meg a nap végén, hogy Mihály-nap a név gyakorisága miatt kedvelt névünnep maradt országszerte.
Két alapmű, két magyarázat a dátumra
Arra a kérdésre, hogy miért éppen szeptember 29., a két legfontosabb magyar kézikönyv más választ ad — és ezt nem érdemes elsimítani.
A Magyar Néprajzi Lexikon Szent Mihály napja szócikke szerint az egyház ezen a napon Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik, és a legenda szerint a főangyal az olaszországi Garganó hegyen jelent meg, ahol tiszteletére templomot is építettek. A Magyar Katolikus Lexikon Mihály szócikke más eseményt tesz a dátum mögé: a 6. századból említik, hogy a római Szent Mihály-bazilika fölszentelésének napja szeptember 29., és „ez vált Ny-on ált. névünnepévé, egyúttal az eu. kalendárium egyik legjelesebb napjává”. Ugyanez a szócikk a Monte Gargano-i megjelenést külön dátummal, 492. május 8-ával hozza.
Templomszentelés vagy jelenés: a két állítás nem zárja ki egymást, hiszen a Gargano-i templom is a jelenés után épült — de a szeptember 29-i dátumot a két mű két különböző eseményből vezeti le. Aki egyetlen eredetmagyarázatot keres, két egyenrangú forrásban két különbözőt talál.
A legeltetési év zárása
A nap gazdasági szerepe az, ami miatt a magyar naptárban egyáltalán kiemelkedik. A Magyar Néprajz szeptemberi fejezete szerint az állattartók a gazdasági év fordulójaként tartották számon, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A Magyar Néprajzi Lexikon Szent György napja szócikke a párját írja le: április 24-én „nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása”. A két nap egy zárt idényt fog közre, és a Magyar Katolikus Lexikon pontosan ezt a párt idézi göcseji szólásként: „Szt Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.”
Az idény zárása elszámolással járt. A Magyar Néprajz szerint ez volt a pásztorok elszámoltatásának és szegődtetésének időpontja, a Hortobágy környéki juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, és ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, mulatságokkal, bálokkal. A Magyar Néprajzi Lexikon ugyanezt tömörebben rögzíti: az ország sok vidékén a nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának és fogadásának napja volt. A Magyar Katolikus Lexikon még egy tételt tesz mellé, a bért: a legeltetés befejeztének, a juhok átadásának áldomásos napja, egyúttal „bérfizető és pásztorfogadó nap”.
Hogy a fogadás maga hogyan zajlott, arról a néprajzi lexikon felfogadás szócikke szól. A gazda diktálta a feltételeket, de a keze kötött volt: a közösségi normák és az érvényben lévő munkabérezési feltételek határolták, és igazodnia kellett a fogadás formai követelményeihez is, hogy a megállapodást érvényesnek tekintsék. A szócikk fel is sorolja ezeket a lépéseket: megszólítás, a bérek és feladatok ismertetése, alku, kézfogás, áldomás. Szent Mihály napja tehát nem hangulat volt, hanem évente egyszer működésbe lépő eljárás.
Cselédfogadás és költözés
A határnap nem csak a pásztorokra vonatkozott. A Magyar Néprajz szerint a cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt, és a nap annyira azonosult a helyváltoztatással, hogy a Bács megyei Topolyán arról, aki költözködni kényszerült, azt mondták: „No ennek is már szentmihály van”. A fejezet a fogadás másik oldalát is közli, egy csallóközi énekszöveggel:
„Mikor a szógát fogadják, / Öcsémuramnak szólítják, / De amikor már megkapták, / Csak főtt krumplival táplálják.”
Ugyanez a fejezet említi, hogy Szent Mihály napja gyakran vásárnap volt, és a pásztorok ilyenkor egészítették ki a felszerelésüket. A vásár így nem külön esemény a nap mellett, hanem az elszámolás és a bérfizetés következménye: aznap volt pénz, és aznap volt mit pótolni.
Munkatilalom és a nap „mérlege”
A naphoz női munkatilalom is kötődött. A Magyar Néprajz megfogalmazása szerint aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég; a néprajzi lexikon ugyanezt Göcsejből közli, és hozzáteszi, hogy a tilalmak az egykori prédikációk alapján kapcsolódtak az ünnephez, akárcsak a többi jeles naphoz.
A nap egyházi rétege ennél sokkal messzebb vezet a gazdálkodástól. A néprajzi lexikon szerint Szent Mihály az első évezred fordulóján lett a halottak szószólója, temetőket, csontkamrákat, haranglábakat, harangokat ajánlottak pártfogásába, és az Utolsó Ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli. Ebből a képzetből származik a magyar nyelv egyik legismertebb halálhoz kötődő kifejezése: a Szent Mihály lova szócikk szerint a halottszállító saroglya nevét feltehetően onnan kapta, hogy a kora középkortól Magyarországon is a temetők és a temetés védőszentjeként tisztelték Szent Mihályt, és a kifejezést katolikusok és protestánsok egyaránt használták. Ugyanez a lexikon rögzíti, hogy a 18. század közepéig Szent Mihály napja hazánkban parancsolt ünnep volt.
Az időjárásjósló regulák — hagyomány, nem előrejelzés
A naphoz sok időjárási mondás tapad, és ezek nem előrejelzések. Az egyik közülük megfigyelésre vezethető vissza: a néprajzi lexikon maga írja, hogy „a természet megfigyeléséből ered az a megállapítás, hogy Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák”; a katolikus lexikon ugyanezt a képet a fű gyökerének megszakadásával adja meg, a mézelés végével együtt.
A télre vonatkozó regulák más természetűek. A Magyar Néprajz Egyházasbástról közli a rigmust — „Szent Mihály lova deres, / Behozza a telet” —, Bácskából pedig ezt: „Szent Mihálykor keleti szél / Igen komoly telet igér.” Ugyanez a fejezet írja, hogy ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét; az Ipoly menti falvakban a még el nem ment fecskékből hosszú őszre, Pereszlényben a Mihály-napi dörgésből kemény télre következtettek.
Ezeknek a szabályoknak az eredetéről a néprajzi lexikon kalendáriumi rigmusok szócikke ad támpontot: a nyomtatott naptárak lapjának aljára szedett kétsoros-négysoros versikék tanították az olvasót az időjárásra és az aznapi mezőgazdasági munkára, és számos magyar népi időjárási szólás ezekre vezethető vissza. A szócikk közli az 1612-es kassai kalendárium szeptemberi rigmusát is, amelyben maga a nap nevesítve van: „Szürethez készül(j) buzát vess Szent Mihály azt hadgya, / Orvosság és fűszerszám, bor, szerelem sincs tiltva.” A vetőnap-szerep tehát nyomtatott formában is terjedt, nem csak szájhagyományban, és a szócikk szerint a rigmusok tanácsai „lényegében azonosak Európa számos népénél”. Ugyanez a szócikk teszi hozzá, hogy 1667-ben a nagyszombati kalendáriumban jelent meg az első Prognostica perpetua, vagyis „örök érvényű” időjárásjóslásokat és gazdasági tanácsokat adó összeállítás, amelyet a lőcsei és a debreceni kalendáriumok évtizedeken át újraközöltek. Hogy egy naptári mondásról eldönthető legyen, melyik rétegből származik, arról Mi az a jeles nap, és hány réteg van egy naptári napban című írásunk ad öt ellenőrizhető kérdést.
A vetés időzítésére a néprajzi lexikon nem egy napot, hanem sávot ad: az őszi vetésre az előtte levő vagy utána következő két hetet tartják a legalkalmasabbnak.
Ami a nap után kezdődik
Szent Mihály napja nem csak lezár. A Magyar Néprajz szerint a nap után kezdték a kukoricát törni, és ezzel a nappal indult a kisfarsang, a lakodalmazások őszi időszaka, amely Katalin napjáig, november 25-ig tartott. A pásztorok éve viszont még egy szertartással zárult: a néprajzi lexikon szerint a gyergyói pásztorok Szent Mihály napján tartották a farkasünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék a farkasok kártételeitől.
Amit szeptember 29-ről forrással állítani lehet, annak a határa is látszik: a néprajzi lexikon szócikke két munkára hivatkozik, Szendrey Zsigmond 1936-os tanulmányára az őszi jeles napokról és Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumára. A tájegységhez kötött adatok tehát 20. századi gyűjtésből valók, nem országos szabályok. A dátum és a mai naptári rang ellenben ma is ellenőrizhető.
Innen érdemes továbbmenni
Ezen a napon két alapmű két különböző eredetet ad ugyanarra a dátumra — és ez nem kivétel a magyar naptárban. A Luca napjától karácsonyig című írásunk ugyanezt a helyzetet mutatja meg december közepén, ott is megnevezve, hol mond ellent egymásnak két néprajzi forrás.
