November 1. és 2. két különböző ünnep. Mindenszentek a mennyben üdvözült lelkeké, halottak napja a tisztítótűzben szenvedőké. A temetőbe mégis a legtöbben november 1-jén mennek. A Magyar Katolikus Lexikon úgy fogalmaz, hogy a jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből a gyakorlatban halottak napjának előestéje lett. 2026-ban november 1. vasárnapra, november 2. hétfőre esik. Mindenszentek a Munka Törvénykönyve 102. §-a szerint munkaszüneti nap, halottak napja nem az.
Ez az oldal a két nap egyházi hátterét és a magyar néphagyományt foglalja össze. Két regisztert választunk szét. Az egyik az egyházi ünnep története, a Magyar Katolikus Lexikon Mindenszentek ünnepe és halottak napja szócikke alapján. A másik a néphagyomány, amelyet a Magyar Néprajz VII. kötetének novemberi fejezete és a lexikon néprajzi része rögzít. A hiedelmeket gyűjtött hiedelemként adjuk vissza, helyhez kötve. Ahol a forrás értelmezést ad, azt értelmezésként jelöljük.
Két ünnep, két eredet
A lexikon szerint Mindenszentek ünnepe templomszenteléssel kezdődött. IV. Bonifác pápa 609. május 13-án a római Pantheont a Szűzanya és az összes vértanú tiszteletére szentelte, és ennek évfordulóját kezdték ünnepelni. III. Gergely pápa idején május 31-re került, IV. Gergely pápa (827–844) tette át november 1-re. Jámbor Lajos császár 835-ben az egész birodalomban elrendelte. Az ünnep a lexikon szerint mindazokra a megdicsőült lelkekre emlékezik, akikről a kalendárium „megszámlálhatatlan sokaságuk miatt” név szerint nem emlékezhet meg.
Halottak napja fiatalabb. A lexikon szerint Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy a Mindenszentek utáni napon az Egyház az összes megholtról emlékezzen meg. Az ünnepet 998-ban kezdték tartani, a 11. században a clunyi bencések révén terjedt el, Róma a 14. században fogadta be. XV. Benedek pápa 1915-ben engedélyezte, hogy ezen a napon minden pap három misét mondhasson. A régi magyar népnyelvben a nap neve lölkök napja vagy lelkeknek emlékezete volt.
A két nap összecsúszását a lexikon a régi napkezdettel magyarázza. Az archaikus felfogás szerint a nap alkonyattól a következő alkonyatig tart, ezért Mindenszentek estéjét halottak estéjének is mondják. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte egy, esetleg két órán át szólnak a harangok. A tápéi hiedelem szerint ez idő alatt a tisztítóhelyen szenvedő lelkek megpihennek. A lexikon szerint ez a jámbor hiedelem a középkori legendákban is felbukkan, először Damiani Szent Péternél. A szegedi nép annak a hétnek, amelyre halottak napja esik, a halottak hete nevet adta.
A hazajáró halottak
A Magyar Néprajz szerint a néphit úgy tartotta, hogy ilyenkor a halottak hazalátogatnak. Ezért sokfelé nekik is megterítettek, és kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A Tápió menti falvakban egy tál ételt tettek ki a halott számára. Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, otthon égve hagyták a lámpát, „hogy a halottak széjjel tudjanak nézni”. Az ottani mondás szerint: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.”
A lexikon göcseji és zalai adatai ugyanezt a hiedelmet mutatják, falvanként más-más formában:
- Pölöskefőn vacsorát terítettek, rétest tettek az asztalra, a közepére égő gyertyát, és csak ezután mentek a templomba litániára.
- Miklósfán halottak estéjére rétest sütöttek, és annyi villát tettek mellé, ahány halottja volt a családnak.
- Kacorlakon Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakták az ablakba.
- Kethelyen fehér terítőre kenyeret, fokhagymát, sót és kést tettek, hogy a hazajáró halottnak legyen mit ennie, ha éhes.
- Vadamoson vacsora után nem szedték le az asztalt, sőt tiszta tányért tettek oda, mert úgy tartották, hogy ezen az éjszakán az élő és az elhalt rokonság összejön.
A lexikon egy göcseji szokáshoz értelmezést is fűz. Más göcseji helyeken e napon nagy lakomát csaptak, és éjfélig szólt a muzsika. A szócikk szerzője ezt „talán a régi engesztelő torok csökevényének” tartja, és úgy véli, a vidám hangulattal a hazajáró lelkeket akarták megtéveszteni. Ez a lexikon értelmezése, nem gyűjtött adat.
Kalács a temető kapujában
A halottak megvendégelésének másik formája a koldusoknak és szegényeknek adott alamizsna volt. A Magyar Néprajz szerint a szegedi tájon mindönszentök kalácsa vagy kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, és a temető kapujában várakozó koldusoknak adták, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A lexikon hozzáteszi, hogy a régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét, Tápén pedig a kis fonott kalács neve kúdústuborék volt. A Csallóközben is a temető kapujában imádkozó koldusok kapták a kalácsot, a Magyar Néprajz szerint azért, „nehogy a halottak hazalátogassanak”.
A székelyföldi Csíkdelnén a lexikon szerint egy kemencényi cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Még melegen osztották ki a templom előtt álló szegényeknek, akik ennek fejében a család halottaiért imádkoztak. Úgy tartották, hogy a halott ilyenkor hozzátartozói kapujához megy, és ha a szegény nem kap alamizsnát, sírva távozik. Gyergyócsomafalván és Futásfalván hasonló volt a szokás, és annyi cipót sütöttek, ahány halottja volt a családnak. A Gyimes-völgyben a Magyar Néprajz gyűjtése szerint így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.”
A lexikon szerint a koldusnak szánt kalács a halott megvendégelésének „módosult, keresztény változata”. Ezt úgy szokás olvasni, hogy ugyanaz a gesztus két alakban élt tovább: az otthon megterített asztalon és a temető kapujában kiosztott kenyérben.
Tilalmak és gazdasági határnap
A Magyar Néprajz szerint halottak napján, sőt a halottak hetében sokfelé tilos volt mosni, mert attól tartottak, hogy a hazajáró halott vízben állna. A Csallóközben azért nem mostak, mert megsárgult volna a ruha. A gyűjtés szerint meszelni sem volt szabad, mert úgy tartották, hogy a férgek ellepnék a házat. Szlavóniában semmilyen földmunkát nem végeztek. A lexikon szerint Mindenszentek általános dologtiltó nap volt: tilos volt a földmunka, a répa és a krumpli elvermelése, a varrás, a mosás, a takarítás, a meszelés és a káposzta télire való eltétele.
A nap a gazdasági évben is határnap volt. A lexikon szerint a népi kalendáriumban a cselédfogadás, a bíróválasztás és a tanácsújítás napja volt. A Magyar Néprajz szerint Csépán ilyenkor hajtották be az állatokat, Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket és pásztorokat, Nagymagyaron pedig Mindenszentekkor volt a legényvásár, amikor a gazdák egyezséget kötöttek a szolgálni menő legényekkel.
A gyertya és a virág fiatalabb, mint gondolnánk
A lexikon szerint a sírok ünnepi felvirágozása és a sírkeresztek megkoszorúzása a katolikus nép körében a szócikk írásakor alig volt több 150 éves szokásnál. Szegeden a 19. század első felében terjedt el, a bevándorolt német polgárság hatására. A reformátusok is átvették, pedig a lexikon szerint számos idős református lelkész még a 19. század végén is „pápista szokásnak” tartotta, és hadakozott ellene.
A sírokon égő gyertya egyes vidékeken még ennél is újabb. A lexikon szerint a békéscsabai szlovák evangélikusok körében az első világháború idején tűnt fel, a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. A Magyar Néprajz szerint a kalotaszegi falvakban a halottak napi gyertyagyújtás csak a második világháború után terjedt el.
A távol nyugvókra való emlékezésnek saját helyei is kialakultak. A palóc Pilinyben a lexikon szerint a temetői nagykereszt alján egy lapos kövön gyújtanak gyertyát az idegenben vagy ismeretlen helyen nyugvó falubeliekért. Csíkszentdomokoson a temető kijáratánál szegekkel kirakott asztalka áll, erre tűzik az elfelejtett lelkeknek szánt gyertyákat.
A Magyar Néprajz a kötet megírásakor úgy összegzett, hogy Mindenszentek és halottak napja „ma városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe”. A temetőbe járás, a sírok rendbehozatala és a gyertyagyújtás szinte mindenki számára kötelező.
Innen tovább a naptárban
Az őszi népi kalendárium előző szakaszát, a szüretet és a pásztorok októberi ünnepeit október jeles napjai mutatják be. Arról, hogyan rakódik egymásra egy naptári napon az egyházi, a polgári és a népi réteg, a jeles napokról szóló cikk ír. Az év végi jeles napok sorát a Luca napjától karácsonyig tartó időszakról szóló cikk viszi tovább.
