A kápolna szó Szent Márton köpenyéből ered. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a latin capella, azaz „kis köpeny” eredetileg annak a köpenynek a neve volt, amelyet a Meroving-királyok palotájában ereklyeként őriztek, a 7. század közepétől pedig az ereklye őrzési helyét is így hívták. A név aztán minden hasonló imahelyre átszállt, és a lexikon szerint a káplán (latinul cappellanus) is innen kapta a nevét: eredetileg a capella papja volt. Ez az a köpeny, amelynek a felét Márton egy fázó koldusnak adta Amiens kapujában.
November 11. a lúdról, az újborról és a pásztorok vesszejéről ismert jeles nap. Ez a cikk nem a népszokásokról szól, hanem arról az emberről, akinek a napja: a Savariában született római katonáról, a legkorábbi életrajzáról és arról, hogyan lett Magyarország egyik védőszentje. Forrásai: Sulpicius Severus 4. század végi életrajza, a Vita Sancti Martini, a Magyar Katolikus Lexikon szócikkei és a Nemzeti Örökség Intézetének Pannonhalmáról szóló oldala. A tényeket a hagyomány regiszterében adjuk vissza: ami legenda, azt legendaként jelöljük.
Egy pannóniai katonatiszt fia
Sulpicius Severus Márton életében felkereste a püspököt, és a Vita 25. fejezete szerint adatai egy részét tőle magától, más részét a környezetétől szerezte. Az életrajz így kezdődik: Márton a pannóniai Sabariában született, de az itáliai Ticinumban, a mai Paviában nevelkedett. Szülei pogányok voltak, apja előbb közkatona, később katonai tribunus. A Magyar Katolikus Lexikon a születést 316-ra vagy 317-re teszi. Sulpicius szerint Márton tízévesen, a szülei akarata ellenére kérte felvételét a katekumenek, a keresztségre készülők közé. Egy császári rendelet a veteránok fiait katonai szolgálatra kötelezte, és Mártont, akit éppen az apja jelentett fel, tizenöt évesen láncra verve vitték el, hogy letegye a katonai esküt. A lexikon szerint lovas testőrtisztként Galliába vezényelték.
A kettévágott köpeny Amiens kapujában
A jelenetet Sulpicius pontosan leírja. Szokatlanul kemény tél volt, sokan haltak meg a hidegben, amikor Márton Amiens városkapujában egy ruhátlan koldussal találkozott. A járókelők mind elmentek mellette. Mártonnál a köpenyén kívül nem volt semmi, a többi ruháját már korábban szétosztotta. Fogta a kardját, a köpenyt két egyenlő részre vágta, az egyiket a koldusnak adta, a másikba maga burkolózott. A bámészkodók egy része nevetett rajta. A következő éjszaka álmában Krisztust látta abban a köpenyfélben, és azt hallotta, hogy Krisztus az angyaloknak így szól: „Márton, aki még csak katekumen, ezzel a ruhával takart be engem.” A lexikon a jelenetet 334-re datálja. Márton ezután megkeresztelkedett, de Sulpicius szerint még csaknem két évig katona maradt.
A leszerelés jelenete a Vitában ugyanilyen részletes. Amikor Julianus caesar a barbárok elleni hadjárat előtt pénzjutalmat osztott a katonáinak, Márton nem fogadta el. Sulpicius szerint ezt mondta: „Krisztus katonája vagyok, nem szabad harcolnom.” Julianus gyávasággal vádolta, mire Márton azt felelte, hogy fegyvertelenül áll ki másnap a csatasor elé.
Remete, szerzetes, püspök
A katonaság után Márton a lexikon szerint Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott. Hazatérve Pannóniába megtérítette az anyját, az apját Sulpicius szerint nem. Milánóban monostort alapított, onnan kiűzték, és a Genova melletti Gallinaria szigeten remeteként élt. 359-ben Poitiers mellé költözött, és a cellája körül alakult ki a lexikon szerint a ligugéi kolostor.
371-ben Tours püspökévé választották. Itt jön a legismertebb legenda, a ludak óljába bújó, gágogással elárult Márton. Ez a legenda a legkorábbi forrásban nem szerepel. Sulpicius egészen mást ír: Márton nem akarta elhagyni a kolostorát, ezért egy Ruricius nevű tours-i polgár azzal csalta ki, hogy beteg a felesége, és az út mentén felsorakozott tömeg szinte őrizetben kísérte a városba. A Magyar Katolikus Lexikon Szent Márton lúdja szócikke a ludas történetet „utólagos legendás magyarázatnak” nevezi, és a Márton-napi lúd eredetét egy régebbi, római lakomahagyományban keresi. A lexikon azt is közli, hogy a lúd a Márton-ábrázolásokon csak a 15. század végétől jelenik meg, az alpesi országokban.
Püspökként Sulpicius szerint is szerzetesi egyszerűségben élt: a várostól mintegy két mérföldre, a Loire és egy meredek szikla közé zárt helyen épített magának faházat. Ebből a remeteségből lett a marmoutier-i kolostor. A lexikon szerint Márton 397. november 8-án halt meg a galliai Candes-ban. Ünnepe a 6. század óta november 11., a temetése napja, a sírja pedig Toursban zarándokhely lett.
Sabaria, de melyik?
Hogy Márton Sabariában született, abban a forrás egyértelmű. Hogy melyik helyen, abban a magyar hagyomány két választ őriz. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a Szombathelyként ismert Savaria a 316-ban itt született Mártonról lett nevezetes, és a hagyomány szerint a város keresztényei a szülőháza fölé templomot építettek. A mai szombathelyi Szent Márton-templom egyik kápolnája helyén született volna, az előtte álló kutat pedig már a középkorban Szent Márton kútjának hívták.
A másik hagyomány Pannonhalmához köti. A lexikon szerint a pannonhalmi bencés apátság Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol „az egyik hagyomány szerint” a szent született, és évszázadokig szentmártonhegyi apátságként emlegették. A Nemzeti Örökség Intézete szerint Géza fejedelem 996-ban Tours-i Szent Márton tiszteletére alapította a monostort, Pannónia Szent Hegyén (Mons Sacer Pannoniae), az alapítólevelet Szent István király 1002 körül adta ki, és a Pannonhalma nevet csak a 19. század elején alkotta meg Guzmics Izidor, a latin név fordításaként. A település a lexikon szerint 1964-ig a Győrszentmárton nevet viselte. A lexikon életrajzi szócikke a születés helyét Savariaként, zárójelben Szombathelyként adja meg, a pannonhalmi változatot pedig csak „egyik hagyományként” közli. Mi is így rögzítjük.
Az ország patrónusa
A lexikon Mártont Magyarország patrónusaként (patronus regni) tartja számon, és úgy véli, hogy kultusza Pannóniában valószínűleg már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István a lexikon szerint a zászlóira Márton képét festette. A legenda szerint álmában látta a besenyők támadását, és így kiáltott fel: „Távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok.” Az 1093-as szabolcsi zsinat Márton ünnepét nyilvános ünneppé tette, a királyok öröklődő Márton-tiszteletét pedig a lexikon szerint a budavári Nagy Kúria Márton-kápolnája (1349) is tanúsítja.
A tisztelet maradandó nyomait a térkép őrzi. A lexikon szerint Magyarországon Mártonnak van a legtöbb temploma, és hosszú listát közöl a nevét viselő településekről, Kunszentmártontól és Tápiószentmártontól Szigetszentmártonon és Szalkszentmártonon át Martonvásárig. Családnevek is őrzik, például a Márton, a Marton és a Martos. A lexikon két különös adatot is közöl. A marmoutier-i apátságban keletkezett egyik legenda szerint Márton hun, illetve magyar királyok sarja, sőt maga is magyar király volt. II. Ferdinánd pedig Szombathelyt Márton kultusza miatt minden időkre felmentette a királyi kincstárnak járó adók alól, azzal a kötelezettséggel, hogy a város a szent ünnepén gondoskodjon a szegényekről.
Hogyan ismerhető fel egy képen
Márton ábrázolásain a lexikon szerint leggyakrabban fiatal lovas katona, aki kardjával kettévágja a köpenyét, és a felét a lába előtt álló koldusnak adja. Legkorábbi ismert képe a ravennai Sant'Apollinare Nuovo 6. századi mozaikján látható. Püspökként is ábrázolják. Attribútumai a kettévágott köpeny, a koldus, a pásztorbot, a könyv és a késő középkortól a lúd. Magyar gyűjteményben a lexikon szerint az 1483-as cserényi szárnyasoltár teljes legendaciklust ad, nyolc jelenetben a koldustól a temetésig, és a lexikon szerint a budapesti Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
Tovább a népi kalendáriumban
Arról, hogyan rétegződik egymásra egy naptári napon az egyházi ünnep, a polgári dátum és a népszokás, a jeles napokról szóló cikkünk ír. Hogy miért egy szent ünnepe lett a Márton nevűek névnapja, azt a magyar névnaptár eredetét bemutató cikk magyarázza. A Márton-napot megelőző pásztorünnep, a számadás és a tél kezdete Dömötör napjánál olvasható.
